A pokol kazemattja

Kalmár János –A pokol kazemattja

Kurt Waldmann élete, amelyet ő maga tár elénk az Emlékezéseiben, az I. Világháború utáni generáció ellentmondásos és korántsem békés miliőjében követhető, a kora gyermekkori évektől a háború végső napjaikig.

Drezdai család szülöttje, nagybátyja leszerelt katonatiszt, apja kisiparos, hadirokkant. Az órás furcsa férfiaknak ad műhelyében találkozót és házában menedéket, akikre 1933 után magas tisztségek várnak. Az új rezsim haszonélvezői között találjuk az ifjú Kurt-ot, a távközlési technikum abszolvensét is, aki az SS-ben folytatja karrierjét, mint transzmissziós tiszthelyettes.

Ebben a minőségben vesz részt az 1940.-es francia hadjáratban, majd (némi hátszéllel) a bremmeni kommunikációs központban teljesít szolgálatot. 1941 nyarán átkerül keleti hadműveletekhez, de egy partizántámadás során megsebesül, és ezzel megússza a Moszkva alatti (vesztes) csata következményeit. Úgyszintén a szálingrádi katlant is: a repülő, amelyen fontos dokumentumokat visznek a Vezérkarnak, találatot kap; Kurt sebesülten, végkép kimerülve, de eljut a Donig.

Ki valójában ez a szimpatikus szőke, kék szemű fiatalember? Vakhitű, fanatikus náci, ária felmenők büszke örököse? Mit jelentett számára a Hazáért, a Führerért tett eskü? És mivel magyarázható a hozzá hasonló egyszerű emberek kitartása, a nélkülözések, bombatámadások közepette, még a háború utolsó napjaiban is? Számára nyolcvannégy évesen és sok év hadifogság után is felvetődik a kérdés: mi, akik átéltük ezeket a borzalmakat, mennyiben vagyunk felelősek értük, vagy csak egyszerűen hagytuk, hogy sodorjon velünk az ár a túlélés felé vagy a biztos halálba?